Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

YARI története (befejezetlen könyv)

          1551547_447682458665596_820900570_n-530x375.jpgYari története (befejezetlen könyv)

A nevem Yari. Indiában élek, mióta eszemet tudom. Rövidke történetemet, mesélem el, pár oldalban.

 

1.

Akkor jöttem rá,hogy minél idősebb leszek, annál jobban megszenvedem az életet, mikor tíz évesen eladtak a szüleim. Nem haragudtam rájuk, hisz majdnem mindenki ezt tette, abban az időben. tíz évesen már használható voltam munka téren. Egy gyárba küldtek, ahol ruhákat varrtam, amiket aztán Európába és Amerikába szállítottak. olyan helyekre, amikről én sose hallottam. Számomra ismeretlen és messzi világ volt, akárcsak a ruhák. Sose láttam őket, teljes egészében, mert rám mindig csak egy kis része volt bízva. Keserves munka volt, főleg egy 10 éves, keveset látott kislánynak. Az ujjaim folyton sebesek lettek a tűtől, s összevéreztem velük a ruhákat, míg végül egyik nap kiraktak.

Ezekért mi pénzt kapnánk, ha nem mocskolnád be őket véreddel!- Üvöltötte képembe a vezető, sose láttam még ilyen embert. Hatalmas volt és bőre sokkal világosabb volt, mint az enyém. a haja, a szempillája, a szőre és a szemöldöke úgyszintén. Most vörös volt a feje és a szeme a dühtől. Még aznap kidobtak. Nem igazán értettem miért baj, ha vörös pöttyök díszelegnek a ruhán, hisz az enyémet mindig beborították azok, s senki nem szólt értük. Azt tanácsolták, menjek a Nagy Asszonyhoz. Nem tudtam, ki az és hol keressem, így némi útbaigazítás segítségével elindultam.

 2.

A sok nyomornegyed után, azt hittem a mennyországot látom, mikor megpillantottam egy hatalmas és gyönyörű palotát. Félszegen beléptem a kapun és szemem elkerekedett a látványtól. Körülöttem mindenhol virágfüzérek borították a fákat, a kertben szebbnél szebb és illatosabb virágok és gyümölcsök nőttek a fákon madarak énekeltek, a füvön pávák tollászkodtak, a palota sok színű volt, rengeteg kép volt ráfestve. Szökőkutak és színes szobrok ékesítették még a kertet. Köpni, nyelni nem tudtam ennyi szépség láttán. Egy pillanatra azt hittem álmodom, de ekkor megpillantottam a Nagy Asszonyt. Rögtön tudtam,  hogy ő az. Piros szárit viselt arany hímzésekkel, egész testét ékszerek borították, arcán festék volt, kezein henna, minden lépésénél csilingeltek ékszerei. Derékig érő, fekete selymes haja volt, amit befonva viselt és apró fehér virágok díszitették. Megszeppenve álltam ott, homokszínű, kenderből készült ruhácskámban. Piszkos ujjaimmal, elkeseredetten próbáltam rendbe hozni kócos, vállig érő hajamat. Szégyelltem, hogy így nézek ki, nem is mertem a Nagy Asszonyra nézni. Mikor odaért, államat a kezébe fogta és felemelte. Belenéztem a szemeibe. Fekete lélektükrei titokzatosságot sugalltak. Nem volt öreg, talán még a negyvenet se töltötte be. Felnevetett, csilingelő hangját visszaverték a palota üvegei. Pár percig vizsgálta arcomat, majd megnézte a körmeimet, a hajam és a fogam, aztán bólintott és elment. Én sietve egyenesbe vágtam magam, összetettem a két kezem és meghajoltam hátának, ahogy másoktól láttam. Néhány fiatal lány odajött hozzám, s kezükkel intettek, hogy kövessem őket. Én szótlanul mentem utánuk, s közben még mindig tátott szájjal csodáltam a kertet és a palotát. Színes, finom anyagba öltözött nők mellett haladtunk el, kik korsót vittek fejükön, vagy épp egy tehenet hajtottak vagy karjukról kosár csüngött benne gyümölcsökkel. Senki se figyelt ránk, mindenki tette mindennapi teendőjét. Nem értettem miért hoztak ilyen csodás helyre. Megfordult a fejemben, hogy talán itt fogok lakni és virágot fűzök majd vagy korsót cipelek. Ma már csak keserűen mosolygok akkori naivitásomon. De ez a gondolatom hamar tovább szállt, mikor kiértünk a kertből és egy föld úton haladtunk tovább. Kis idő múlva, ahogy hátrapillantottam, eltűnt szemem elöl a kert és a palota. Zavartan néztem a lányokra, akik csak mentek tovább egy szót se szólva. Úgy gondoltam, jobban teszem ha én se szólok, így csak csöndben mentem utánuk, s figyeltem az utat. Lassan elérkeztünk egy erdőhöz.Hatalmas fái voltak, belülre nehezen hatolt be a napfény, így mindig sötétség uralkodott benne. Nem akartam bemenni, de a lányok rendületlenül haladtak tovább, be a fák közé.Tanácstalanul álltam, majd inkább utánuk szaladtam, mert egyedül se akartam lenni. Beljebb érve már nem találtam olyan félelmetesnek az erdőt. Egy kis agyag kunyhóhoz vezettek, rámutattak, majd sarkon fordultak és elindultak vissza felé. Nyilván itt fogok lakni gondoltam magamban, majd kis tétovázás után bemásztam. Egy egyszemélyes kunyhó volt, felállni nem tudtam benne, csak térdelni és így is örültem, hogy nem vertem be a fejem a tetejébe. Egy pokróc volt leterítve a földre, mellette egy tál a fejem fölött három nagyobbacska szabályos lyukat vettem észre. Ott jön be a levegő, - okoskodtam magamban, miután feltérképeztem a kunyhót, leültem a pokrócra és gondolkodni kezdtem azon, hogy kerültem ide és miért, mit fogok majd csinálni ezentúl és egyáltalán miért van ez az egész, ekkor egy fej zökkentett ki gondolataimból. Ijedtemben hátraugrottam és beütöttem a fejem, felszisszentem és kezemmel odakaptam.

 

 -Háháhá! Így jár aki nem akar dolgozni! Takarodjál kifele barátocskám, ha jót akarsz, különben...ne..ne is akard megtudni mi történik különben. A lényeg az, hogy gyere ki, de nagyon gyorsan te kis giliszta kinézetű valami! - üvöltötte a fej majd eltűnt. Én halálra váltan, ültem ott a felét fel sem fogtam a fej hadarásából, de annyit megértettem, hogy ki kell mennem.A kunyhótól nem messze, egy fa tövében ült a fej és a tulajdonosa. Egy szórakozott férfi volt, de látszott rajta, hogy erős ember és nem érdemes vele packázni. Végigmért, szemében megcsillant valami miközben bajuszát simogatta.

 

 - A teheneket kiviszed a rétre, megfejed őket, ha itt az ideje, majd visszahozod őket. Világos? - Hadarta unottan.- Ha egy tehenet is elvesztesz vagy megsérül, rajtad fogják leverni az árát.

 

 - Mondta és gonoszan elmosolyodott, s pár pillanatig méregetett, majd a mosoly eltünt az arcáról és elkezdett üvölteni.

 

 -Hát te még mindig itt vagy?! Nem megmondtam mit csinálj?!

 

 Magából kikelve hadonászott, én meg a gyors váltástól, megijedtem és rögtön nekiiramodtam a tehenek felé vettem az irányt. Békésen legelésztek, észre se vették, hogy ott vagyok. Még soha nem láttam ilyen jószágot előtte, tágra nyílt szemekkel méregettem őket. Csontsoványak voltak és homokszínűek, egy foltot se láttam rajtuk. Bizonytalanul odasétáltam az egyikhez. Attól féltem, hogy rámugrik vagy leharapja a kezem, de az észre se vett, csak tovább rágott. Picit megnyomtam az oldalát.

 

 -Nem mész?- kérdeztem tőle barátságosan. Nem értem miért hittem, hogy majd megért, kíváncsian szemléltem, hogy mit reagál és csalódottan láttam, hogy semmit.

 

 -Nem íííígy!- Vonyította a férfi,elhúzva az utolsó szót. Egy színpadias sóhaj mellékletében feltápászkodott és odajött mellém.

 

 -Így.- Mondta, majd felkapott egy ágat a földről és nagyot sózott az állatra, az felbődült és megindult, utána a többi. A férfi eldobta az ágat és visszatelepedett a fa tövébe, morgolódva letépett egy fűszálat és elkezdte rágni. Elfordultam tőle és elindultam a tehenek után. Kis idő múlva kiértünk egy tisztásra, ahol a tehenek jól nevelten megálltak és újra legelészni kezdtek. Én kíváncsian jártkáltam az állatok között és vizsgálgattam őket. Mindegyik csontjuk kiállt és olyan furcsa szemeik voltak...olyan száraz vagy nem is tudom. Emlékszem jó sokáig vizsgálgattam a szemüket. Pár óra múlva a tehenek abbahagyták az evést és bőgni kezdtek, eljött a fejés ideje, - gondoltam izgatottan és a magammal hozott vödörrel odamentem az egyikhez. Először ügyetlenül ment, de végére már egész szépen megtudtam őket fejni. Igen kevés tejet adtak. Mikor végeztünk, visszamentünk az erdőbe, ahol a tehenek lefeküdtek és pihentek, így telt el az első napom. Már jó pár napja csináltam ezt, mikor észrevettem egy rövidebb utat, a tisztás felé. Elhajtottam hát arra a teheneke, ez egy békésebb része volt az erdőnek nem találtam benne se embert, se állatot. Csalódnom kellett.Valamelyik nap, ahogy így hajtottam a teheneket a rövidebb úton, felfedeztem egy apró nád kunyhót, megtorpantam, soha nem láttam ezt a kunyhót idáig. Nem mertem se bemenni, se ott álldogálni tovább, nehogy kijöjjön valaki, így sietve tovább hajtottam a jószágokat, de nagyon foglalkoztatott a gondolat, hogy ki lakhat ott bennt. Pár napig mindig elhaladtam a kunyhó előtt és titokban reménykedtem benne, hogy egyszer csak kijön valaki. Úgy is lett. Egyszer épp jöttem vissza a rétről, mikor láttam, hogy a kunyhó előtt egy öregember ül. Hosszú ősz haja és szakálla volt. Szintén vékony volt, akárcsak a tehenek, s csak egy ágyékkötőt viselt. A csodálkozástól leesett az állam, teljesen leblokkoltam, csak álltam ott, nagyra kerekedett szemekkel és néztem az öregembert, aki csak mosolygott. A tehenek nem értették, miért álltunk meg, de nem is nagyon gondolkodtak rajta, elkezdtek itt legelni. Az öreg felemelte a kezét, amitől én ijedten hátráltam egy lépést, kíváncsian vártam mit tesz. Végül intett kezével, hogy menjek oda. Lassan, nagyon lassan elindultam hol rá, hol a tehenekre nézve. Vvszázadoknak tűnt, mire odaértem.

 

 - Mi a neved?- kérdezte halkan, de jól hallottam, tiszta,mély hangját. Nem szólaltam meg, mintha elvágták volna a nyelvem, csak álltam ott némán és néztem az öreget. Ő türelmesen várt és mosolygott.

 

 -Yari.- Böktem ki végül, nagyon halkan és nem voltam biztos benne, hogy meghallotta. Bólintott, majd újra megszólalt.

 

 - Akkor Yari,kérlek ülj le.- Olyan kedvesen szólt hozzám, mint még senki soha és továbbra is csak nézett, azzal a sokat látott, tapasztalt tekintetével. Egyből tudtam, hogy nem akárkivel ülök szemben, valami hatalmas ember lehet. - Gondoltam, leültem vele szembe törökülésben, ahogy illik, s kiváncsian vártam mondandóját. Kicsit felvont szemöldökkel néztem rá. Nem teljesen bíztam meg benne, s kételkedtem tudásában, ekkor megszólalt.

 

 -Kérsz teát?- A szemem elkerekedett, ő meg a válaszra se várva, kihozott két agyagcsészét, s egy teáskanna félét. kitöltötte nekem a teát, de mikor már betelt a csésze, akkor is töltötte tovább, már minden teában úszott, amikor nem birtam tovább és felkiáltottam.

 

 -Nem fér bele több!! Tele van, nem látja?- Ekkor abbahagyta s rám nézett.

 

 -Ahogy ez a csésze tele van teával, úgy te is tele vagy előítéletekkel. Addig nem tudom elkezdeni, míg ki nem üríted csészéd. Kerek szemekkel néztem, rá de értettem a hasonlatot. kiittam a csésze tartalmát és éhesen ittam szavait. Így keződött első tanításom. Onnantól kezdve mindennap eljártam hozzá, s csak beszélt beszélt, nem érdekelte mennyit értek meg belőle és mennyit nem. Őszintén bevallva, keveset értettem, de amint hazaértem, rögtön a mondandóján gondolkodtam. Se a férfi, aki első nap megmutatta hogyan kell a tehenekkel bánni, se a lányok, se N.A, nem tudta, hogy a bölcs tanításait hallgatom. Örültem s büszke voltam arra, hogy engem tüntetett ki figyelmével, s engem fogadott tanítványává.

 

 3:

 

 A születésnapokat akkoriban, nem tartottuk számon, de kezdtem érezni, hogy lassan egy éve már, hogy itt vagyok. Egyik nap újra beigazolódott, az hogy minél idősebb vagyok, annál rosszabb lesz.N.A. Személyesen jött el kunyhómhoz, hogy bejelentse mától a palota szobáit is én takarítom. Évről évre nehezebb dolgom volt,11 éves voltam. Hajnalban keltem, 1 kilométert gyalogoltam, hogy a szobákat kitakarítsam, aztán vissza, majd rohantam a tehenekhez, akiket ki kelett vinni, s megkelett fejni őket, majd gyalogoltam vissza újra takarítani. Estére értem oda csak a bölcshöz, akit Lal-nak hívtak. Gyakran elaludtam óráin, ő meg hagyta, hadd pihenjem ki magam, majd időben felébresztett és hazaküldött, ahol aludtam tovább, s hajnalban keltem újra, hogy megint végigcsináljam. Szemem folyton karikás volt, s lefogytam, ételt csak a saját magam gyűjtögette gyümölcsökből szereztem vagy néha Lal adott vagy,  amikor takarítottam a maradékokat ettem meg. Egy évig így ment minden áldott napom. Ez az egy év úgy tünt, mint ha húsz lenne. lassan tizenkét éves lettem. Egyik reggel arra ébredtem, hogy vérben úszok. Iszonyatosan megijedtem, s kerestem magamon a sebet, majd rájöttem, hogy nem seb, nővé érettem. Eszembe ötlöttek a lányok, akiket elhurcoltak, mikor vérezni kezdtek, s később megtörten, sírva jöttek vissza. Megijedtem s próbáltam elállítani a vérzést, de nem ment. Indiában, ha egy nő elkezd vérezni gyereket csináltatnak neki, mondván, hogy már nő. Aznap késve érkeztem a Palotámba, ruhámon látszódott a vér, balszerencsémre az egyik folyosón N.A. jött velem szembe.

 

-Mi van? Megvágtad magad?-Vetette oda durván. Már korán sem volt olyan kedves és szerény,  mint első alkalommal, majd a válaszomra nem várva, elkerekedett a szeme Odasietett hozzám, s szoknyám alá nyúlt. Megijedtem, nem tudtam, hogy mit csinál, s nem tudtam ellene semmit tenni. Felemelte kezét melyen vér volt, majd azzal a mozdulattal pofán vágott. Én elkezdtem sírni, ő meg üvöltött.

 

 - Miért nem szóltál?! Miért nem szóltál?! Déva,Rádi, vigyétek ahova kell!- Intett két lánynak, akik karon ragadtak s elhurcoltak. Arcom könnyes és véres volt, fejem tele kérdésekkel, félelemmel. Nem tudtam hova visznek, féltem, hogy Lal megharagszik, hogy nem megyek el hozzá, nem tudtam mi lesz a tehenekkel, s nem tudtam mi lesz velem. Egy szobába hurcoltak, amiben nem volt más csak egy rozoga fa ágy és egy mosdótál.Tiszta alsóneműt és vattát adtak. Elmagyarázták mit csináljak vele, majd utasítottak, hogy ne menjek sehova egy hét múlva visszajönnek. Egy hét! Hisz az nagyon sok idő! Gondoltam, s lehuppantam az ágyra. Ránéztem a mosdótálra, majd lassan felálltam, s odamentem a víz tükrében megláttam elgyötört arcomat. Hátrahőköltem az ijedtésgtől, s belecsaptam a vízbe, hogy ne lássam többé. Gyorsan megmostam arcom és kezem,majd visszaültem az ágyra, s többet nem mentem a víz közelébe. Mindennap kétszer beadtak az ajtón egy banánt és egy pohár tejet. Így ment ez egy hétig. Rettenetesen unatkoztam. Többek közt aludtam,s az apró ablaknál állva figyeltem a kertet. Olyan elérhetetlennek tűnt. Mikor letelt a hét, értem jöttek. Most már nem véreztem, s ennek nagyon örültem, a lányok intettek,  hogy menjek utánuk, én meg szó nélkül mentem. Lementünk a kertbe, majd ki a kapun, amin legelőször bejöttem. Kint, nagy forgalom volt. Sovány teheneket hajtottak, biciklivel vittek gyümölcsöket, s hatalmas kosarakat gyerekek szaladgáltak egy labdát hajkurászva vagy feketébe öltözött asszonnyok kuporogtak a földön, kezüket kinyújtva.Volt, aki hangosan kínálta portrékáját, volt akit épp az utca közepén borotváltak meg egy pengével. Nem bírtam betelni a sok látnivalótól. Szemem emberről emberre ugrált. Rámkiáltottak a lányok, feleszméltem és utánuk szaladtam. Utasítottak, hogy ne maradjak le. Elértünk a forgalmas utca közepére, ahol egy pirosra festett házba mentünk be. Nem tudtam mi az, lévén, hogy nem tudtam olvasni. Egy bajuszos férfi várt minket. Végigmért, majd ugyanúgy megvizsgált,  ahogy N.A. tette egykor.

 

 -Hm.szép,szép...N.A. mit üzent?

 

 - Azt, hogy harminc.

 

 Nem értettem ezt az apró párbeszédet. A férfi bosszúsan megcsóválta a fejét, majd nadrágjából elkotort valamit. Bizonyára pénz volt, majd odaadta a lányoknak, s újra rám nézett.

 

 - Mennyi?

 

- Tizenkettő.

 

 - Hogy hívják?- kérdezte, de a lányok szótlanul álltak, s értetlenül néztek egymásra, majd rám. Nyilván nem tudták a nevem.

 

 -Yari.- Szólaltam meg halk hangomon. Mindnyájan rámnéztek, mint akik csak most vettek volna észre. Én elpirultam, s elszégyelltem magam. Nem is tudom miért? - Mert megmondtam a nevem? Nevetségesnek találtam, pedig mégsem volt az, majd a férfi felnevetett, meghajolt a lányoknak, s intett, hogy elmehetnek. Ők elmentek, én meg kétségbeesetten néztem utánuk. Az egyik visszafordult, s sajnálkozó arccal sok szerencsét kívánt. Nem értettem mihez? - S újra elkezdtem pityeregni.

 

 Ne sírj. Senki nem fog bántani. - Mondta a férfi, de nem úgy nézett ki, mint aki el is hiszi, amit mond. Intett, hogy menjek utána. Elindultam, körülöttünk csak szobák voltak, majd felmentünk egy emeltre, ahol székek, asztalok és fotelek voltak. Lányok ültek benne, nagyjából annyi idősek mint én. Volt aki idősebb volt. Az összes cigarettát szívott, rengeteg festék volt az arcukon, s hátrahőkölve néztem, hogy egy apró szoknya volt rajtuk,meg egy csík, ami eltakarta mellüket, meg magas sarkú cipő és harisnya. Ijedten néztem, nem akartam ilyen lenni. Tovább mentünk, ahol újabb szobák voltak. Némelyikből nevetgélő férfi jött ki, mellette egy hasonló lánnyal, mint a társalgó beliek. Felnézett rám, szemében mérhetetlen szomorúság volt. Megcsóválta a fejét, majd tovább ment a férfivel együtt. Elértünk a folyosó végére, ahol a férfi bevezetett egy szobába.Tele volt ruhákkal, tükrökkel és festékekkel. Értetlenül néztem a férfire, aki leültetett egy székre, s ő is leült, majd megszólalt.

 

 -Most már nagylány vagy.Tudsz gyereket szülni, ami hasznos a társadalomnak, mert majd ők is munkába állhatnak. Azért jöttél ide, mert N.A. nem volt megelégedve munkáddal.- itt elkerekedett a szemem,s újra sírni kezdtem, ő meg csak folytatta tovább.- ezeket a ruhákat fogod felvenni, s ezekkel a festékekkel fogod kifesteni magad.Férfiak fognak idejönni, hogy gyereket csináljanak neked.- Szörnyülködve hallgattam, majd félbe szakítottam.

 

 -És mi lesz a gyerekekkel?

 

 -Egy néninél fognak nevelkedni, amíg annyi idősek nem lesznek, hogy munkába állhassanak. Ezek a nénik és bácsik, olyan emberek, akiknek nem lehet gyerekük, ezért örökbe fogadnak egy olyat, aki egy ilyen helyen született. Ma már Indiában kevesen vannak, akiknek saját gyerekük van. Yari...Te is egy ilyen helyen lettél...a te szüleid is olyan szülők voltak, akiknek nem lehetett gyerekük.- A szemöldököm a magasba csúszott, elkerekedett a szemem, ők nem a szüleim voltak, akik játszottak velem, akik szerettek, akik ennem adtak, azok nem a szüleim voltak?- Akkor hol van a rendes anyukám, s apukám? Hol vannak? Tomboltam magamban, de fennhangon nem szólaltam meg, csak egyre sűrűbben potyogtak a könnyeim a felismerés, hogy az igazi szüleimet sose fogom megismerni szőrnyű volt. A férfi zökkentett ki gondolatmenetemből.

 

 -Sírd ki magad és pihenj. Holnap munkába állsz, a 11-es szoba a lakóhelyed és az 5-ös a munkahelyed.- Fel sem fogtam, hogy mit mondott, csak sírtam magamban, sírtam, amiért Lal ott ül az erdőben egyedül és én nem vagyok vele, nem hallgathatom tovább tanításait, nem mehetek többet a tehenekkel ki a rétre. Eddigi életemet pokolnak gondoltam, de rájöttem az menyország volt. Az igazi szenvedések csak most kezdődtek. Pár óra múlva felálltam a székről, s megkerestem a 11-es szobát, lenyomtam a kilincset, s beléptem. Ez a szoba kékre volt festve, egy ágy állt benne, egy mosdótál és egy szekrény. az ágyhoz botorkáltam, ledőltem rá és mély álomba zuhantam. Másnap a tegnapi férfihang ébresztett, tájékoztatott, hogy menjek le a földszintre reggelizni,majd öltözek föl, lessem el a lányoktól, hogy csinálják és kérjem meg őket, hogy segítsenek. Kikászálódtam az ágyból, s megmostam az arcomat, majd a földszinten megkerestem az ebédlőt. Zabkása volt reggelire. mikor végeztünk elindultam a lányok után az öltözőbe. a tegnapitól még mindig nagyon kivoltam, így nem is figyeltem mit csinálok és hol vagyok.

 

 -Nézzétek, új lány! Mi a neved?- Kis időbe telt mire rájöttem,hogy hozzám beszélnek.

 

 -Yari.-Feleltem halkan.

 

 -Hm...akkor bízd csak ránk az öltözködést és a festést, - mondták, majd rám nevettek. Nem tudtam visszamosolyogni, nem is érdekelt, hogy mit csinálnak velem. Leültettek a székre, s végre a tükörbe néztem. Nem ismertem magamra. Egy teljesen más lány nézett vissza rám, hatalmas fekete szemekkel, mintha éveket öregedtem volna. Az egyik lány felkapott valami pamacsot, s egy bőrszinű porba beletette, majd elkezdte az arcomat simogatni vele.

 

 -Na ide sok púder kell ám, mert olyan karikásak a szemeid, hogy én ilyet még nem láttam! Szerintem lilával fogom megcsinálni a szemed, meg majd választok neked egy lila ruhát is és a szád...-csak fecsegett és fecsegett, de én nem figyeltem rá. végül 10 perc múlva kész volt az arcom. Újra a tükörbe néztem és majdnem elsírtam magam a látványtól. Nem én voltam ott. Egy idős, kimázol lány volt ott. Elszörnyedve néztem magam, míg az előbbi lány elrángatott a tükörtől a ruhákhoz. kiválaszott nekem egy lila ruhát, ami nem takart semmit. Hebegtem habogtam, próbáltam neki elmagyarázni, hogy ebben kinn van mindenem és, hogy ilyet nem szabad felvenni, de elhallgatatott.

 

 -Ha kérdezné bárki is,17 éves vagy. Most pedig próbálj mosolyogni, hamarosan jönnek a vendégek.- furcsán ejtetté ki az utolsó szót, s ajkát egy kicsit lebiggyesztette, mintha nem örülne neki.

 

 -Te ezt élvezed?- Kérdeztem tőle halkan. Az előbbi lelkesedéséből minden szétfoszlott, s egy pillanat alatt megváltozott. Leroskadt egy székre és szomorúan nézett rám.

 

 - Nem..hogy is élvezhetném? De beletörődtem, feladtam. Rengeteg gyerekem van már, de egyiket se ismerem s nem is ismertem soha. Mindennap rémálom bemenni egy szobába, s mindig sírva jövök ki, de jó képet kell hozzá vágnom, mert ezért kapok pénzt.- lemondóan sóhajtott egyet, majd felnézett rám.

 

 - Majd meglátod, milyen. Most viszont menjünk,- felállt és elindult a társalgó felé, utána mentem, habár a magas sarkú cipőben nem tudtam járni, folyton kiakart fordulni a bokám, s a térdeim összeütköztek. nagy nehezen eljutottam a társalgóig, ahol ismét cigarettáztak és beszélgettek. leültem egy székre és vártam mi lesz, ekkor belépett egy férfi. harminc éves lehetett, nem több. nem indiai volt, hanem fehér elhallgattak a lányok és kihívóan néztek a férfira. én lehajtottam a fejem, nem mertem rá nézni.

 

 -Ő.- Mondta a férfi és bizonyára valakire rábökött az ujjával, amit én nem láttam, lévén, hogy még mindig levolt hajtva a fejem. Felpillantottam, s láttam ahogy egy lány már áll is fel, egy lemondó sóhaj keretében. majd nagyot mosolygott a férfira s elindultak. Nagyot sóhajtottam, ezúttal megúsztam. de nem lesz ez mindig így, igazam volt, a férfi megtorpant, s rám mutatott.

 

 - Nem is, inkább ő!- Ijedten néztem rá, majd a lányokra, akik szintén ijedten és sajnálkozva néztek rám. Nagyon lassan felálltam és elindultam az 5-ös szoba felé. Még egyszer hátra néztem a lányokra, akik csak bámultak rám, majd ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, újra zsivaj támadt oda kint. Remegve néztem a férfira. Bizonyára látta, hogy még soha nem csináltam ilyet.

 

 -Nyugi, nem nagy ügy, pár perc alatt végzünk is.- Remegve álltam továbbra is, majd ledöntött az ágyra, rámfeküdt és felhúzta a szoknyámat lehunytam a szemem és könnycseppem utat tört magának a 3 cm festékben a fájdalomtól hatalmasat sikoltottam, majd a férfi leszállt rólam.

 

 -Na látod, ennyi volt.-Mondta, s mint, aki jól végezte dolgát, felhúzta nadrágját, s kiment az ajtón. Én csak feküdtem az ágyon teljesen megkövülten. Ezt kell majd mindennap csinálnom? Nem, én ezt nem csinálom! Tizenkét éves szívemben tűz gyulladt, ahogy ott feküdtem, szétkent arcommal, nem tudom mennyi ideig feküdhettem ott.  Egyszer csak bejött az a lány, aki kifestett és mellém ült.

 

 - Jól vagy? Tudom, az első mindig ilyen, de majd megszokod idővel, ne félj.-Nem szóltam, de magamban hevesen ellenkeztem. A saját szobámba vonultam, lefeküdtem az ágyra és hosszasan sírtam, míg végül álomba merültem. A következő napokban egy férfi se bökött rám. Pár hét múlva ijedten vettem észre, hogy nő a hasam. Szaladtam a lányhoz, aki felvilágosított, hogy terhes vagyok és kilenc hónap múlva gyereket szülök, addig nem kell férfival lennem, mert nem hálnak várandós lányokkal. Addig a kilenc hónapig én takarítottam, de százszor jobb volt, mint a szobában lenni egy idegennel. Mikor letelt a kilenc hónap, megszültem első gyermekem, tizenhárom évesen, iszonyú fájdalmak közt. Egy pillantást vethettem rá és kitépték karjaim közül és elvitték egy olyan párnak, mint amilyenek az én szüleim. Sírtam, üvöltöttem,bömböltem, mint egy kisgyerek. Szídtam Istent, az életet, a halált. Estére kimerülten dőltem az ágyamba. Pár hét múlva ismét engem válaszottak. Egy negyven év körüli férfi volt. Bementünk a szobába, én meg automatikusan ledőltem az ágyra, de felrántott.

 

 -Ne! Mit csinálsz?- Értetlenkedve néztem rá, hogyhogy mit csinálok? Majd suttogóra fogta és folytatta tovább.

 

 -Nézz rám! Nem ismersz meg? -Szemébe néztem, pár másodpercig, ő pedig várta a hatást. Már épp bólintottam volna, hogy nem, mikor mint a villám eszembe jutott minden. Képek, hangok, szagok, s a felismeréstől majdnem felkiáltottam.

 

 - Apa!-hüledezve álltam ott, ennél többet mondani se tudtam, illetve nem apa, nevelőapa. Az igazi apa valahol máshol van. Talán nem is él. de ezt majd késöbb ezt az apát szerettem, ő nevelt, ő játszott velem. ő adott el.- Elkomorodott a szemem.

 

 -Jézusom, mit tettek szegény kicsi Yarimmal.- Magához ölelt, én meg szinkronizáltam magamban, inkább: mit tettél szegény kicsi Yariddal.?.- De most haragnak itt nem volt helye, hirtelen eszembe jutott, hogy mit keres ő itt egy ilyen helyen.

 

 -Mit csinálsz te itt?

 

 -Hogyhogy mit csinálok? Három éve kutatunk utánad, s mikor megtudtam,  hogy itt vagy, rögtön eljöttem, amint beléptem felismertelek. Nagy hiba volt hogy...el...vittek...- mondta akadozva, nem bírta kimondani a szót, hogy eladtak, elküldtek, kidobtak, de nem fájdítottam tovább a szívét, csendben maradtam.

 

 -Azért jöttem, hogy elvigyelek innen.Hozd a dolgaidat és mehetünk.-megkövülten néztem rá, attól féltem, hogy hirtelen valaki felráz, hogy ébredjek fel,vár a munka szomorúan vártam az álom végét, de apám rázott meg.

 

 -Yari! Nem hallod? Pakolj,és menjünk.- Rájöttem, hogy nem álom. Leírhatatlanul örültem és izgultam.

 

 - Nincs mit össze pakolnom, nincs semmim, a régi ruhámat kidobták, csak az egyszeri fizetésem, ami nálam van.- A fizetésem...mosolyogtam keserűen. Fele annyit kaptam, mint más lányok. Itt gyerekenként fizettek, de az én kisbabám túl vékony volt, ráadásul ő volt az első, plusz fiatal voltam és nem elég szép, ezért csak fele annyit kaptam. Mikor próbáltam felhívni rá a vezető figyelmét, hogy ez igazságtalanság, pofán vágott. Nem említettem többet a témát, de a pénzt magamnál tartottam, nem bíztam senkiben.

 

 - Karolj belém és vágj gondterhelt és szomorú képet, mint általában, nehogy rájöjjenek valamire.- Bólintottam és úgy tettem, ahogy mondta. kiléptünk az ajtón, apám meg elindult a kijárat felé.Nem néztem senkire. Odaértünk a vezető férfihoz.

 

 - Elviszem egy pici sétára a szép hölgyet.- Mondta apám és rákacsintott a vezetőre. Remekül csinálta a színészkedést, én csak néztem a földet, féltem, hogy elrontok valamit. Apám előhúzott a nadrágjából pár darab ropogós bankót, s átnyújtotta a férfinak,aki bólintott. Mocsok. gondoltam magamban.

 

 -Pár óra múlva vissza hozom.-Szólt apám és már el is indultunk az ajtó felé. Kiléptünk s addig sétálunk, amíg látótávolságon kívülre nem értünk. Nagyon boldog voltam a nyakába ugrottam és visítottam örömömben,mint egy kislány. Ő csak mosolygott és vett nekem szép kis rongybabát, amolyan vigaszdíjul. Megettünk egy fagyit. Csodálatos nap volt, sose ettem előtte fagyit, nem is volt rá pénzem, apám nagyon kitett magáért, de ekkor rendőrök érkeztek. Én végignéztem magamon és nagyon megijedtem, hisz az egész, amit csináltam illegális volt. Apámat és engem elfogtak és a fönőkükkel beszélni kezdtett. Az egész utca körénk csődült.

 

 -Attik Dási, letartóztatom, kiskorú kurtizánokkal, való...

 

 -De ő..- szakította félbe apám, de ekkor megütötték. A tömeg felhördült, s egy pillanatra nem figyeltek rám, enyhül a szorítás a csuklómon, apám ekkor rámnézett, s szemével intett, hogy menjek, ne..nem..ne...suttogtam hangtalanul, de végülis kitéptem magam a férfi kezei közül, s futásnak eredtem. Sose futottam még olyan gyorsan. Az emberek nem akadályoztak meg, ijedten ugrottak félre utamból, majd végül elvesztem a tömegben, de én csak rohantam tovább, amerre láttam, sarokról - sarokra futottam be, csak pár percig álltam meg pihenni. Végül beesteledett és elbújtam egy kapualjban. Pár óráig vártam, nem jött utánam senki. Sirattam a megtalált és újra elvesztett apámat. A rongybabát görcsösen szorongattam és beletemettem könnyáztatta arcomat. Éjjel a kapualjban maradtam. Másnap reggel elindultam ezen a környének, ahol még sose jártam. A fizetésemből vettem magamnak egy egyszerű ruhát és cipőt, mert abban amiben elindultam az emberek felháborodottan néztek rám. Arcomon teljesen elvolt kenődve a festék, így az első kútnál lemostam. Újra megváltoztam. Nem maradt semmim, csak az a rongybaba, ami már most koszos és szomorú volt. Nem mondta, de tudtam, hogy szomorú sokáig sétáltam teljesen letörten, valószínüleg már keres a rendőrség. Megszaporáztam lépteimet és ekkor jöttem rá, milyen éhes vagyok. Az utcabéli standokon csábítóan kínálták magukat a szebbnél szebb cipók és péksütemények. Már szinte csorgott a nyálam, ahogy néztem őket. Valószinüleg túl feltünően csináltam, mert a pultos megszólított.

-Vegye,vigye! Olcsó,friss és finom! Én csináltam ám saját kezüleg, ilyet máshol nem talál! Nézze milyen nagy, még szinte gőzölög, vegye,vigye!- lassan felnéztem a nőre, az ájulás környékezett.

-Ha nincs pénze, takarodjék innen, feltartja a sort!- Magam mögé néztem, senki nem állt ott, ez valószinüleg neki is feltünt és morogva letörte az egyik cipó felét.

-Jól van na! Jól van na, nincs sor, mert maga itt áll, tessék vigye csak menjen már, nem bírom már nézni se!- Mondta morogva s odanyújtotta a cipó felét. Hálásan rámosolyogtam, s összetettem két kezemet és meghajoltam.

- Köszönöm.-Mondtam elhaló hangon és tovább álltam. Elkeseredetten szorongattam a cipót, nem tudtam, hogy most egyem meg vagy késöbb. hogy az egészet egyem e meg? - Vagy hagyjak belőle, végülis beleharaptam. Nagyon finom volt és laktató. Megettem a felét, a maradékot elraktam az ingem zsebébe. Szégyelltem magam, hogy így nézek ki,hogy hajléktalan vagyok. Gyorsabban mentem, s addig meg nem álltam, amíg ki nem értem a városból.

4

Itt már senki nem nézett rám ferde szemmel. Egy földúton vitt tovább a lábam, mellettem egy erdő terült el. Nem tudtam merre megyek, minden idegen volt számomra. A fák a madarak, az ég, a szellő. Hamarosan szállást kellene találnom és munkát. Órákig mentem, nem gondolva semmire. Hamarosan beesteledett. Elöttem, mögöttem még mindig a föld út, mellettem viszont már eltünt az erdő,helyette, nagy fakó dombok díszelegtek. Elindultam irányukba, hátha a dombok mögött találok valamit. bármit.Házakat, embereket,állatokat, akármit. Az egyik domb lábánál lepihentem, elővettem a cipóm másik felét, mely már kemény volt, de nem zavart, megettem. lehunytam a szemem, hogy gondolkodjak, de akaratlanul is elaludtam. Másnap hajnalban keltem. Szörnyű álmom volt. Aprócska,barna bőrű gyermekem nevetését és sírását hallottam, hatalmas fekete szemeit láttam, de elérni nem tudtam. Lehangolódva tápászkodtam fel. Elindultam s kis idő múlva a domb tetejére értem. Reményem beigazolódott. Három aprócska házat találtam, de embereket és állatokat egyet sem. Megszaporáztam lépteimet és óvatosan belöktem az egyik ház ajtaját. Az nagyot nyikordult, ahogy nagy nehezen utat engedett nekem. Beléptem elhagyatott, csöndes hely volt, akárcsak a másik kettő. Próbáltam rájönni mi történhetett itt, de ekkor lövésekre lettem figyelmes. Gondolkodás nélkül beugrottam a legközelebbi sarokba és térdeimet felhúzva, ijedten pillantottam a bejáratra. Hangos ugatást hallottam, majd kis idő múlva egy kisebb kutya ugrott be az ajtón. Halálra váltan, tágra nyílt szemekkel figyeltem, levegőt se mertem venni.

 

 - Na?Van ott valaki te?

 

 Hallottam egy férfi hangját.a kutya rám nézett, odaugrott hozzám és megszimatolt, majd hangos ugatásba kezdett. Próbáltam csititgatni és könyörgő szemekkel nézni rá, de nem használt. Ki-be ugrált a házban miközben ugatott.

 

-Jól van már, jól van már, megyek.

 

Hallottam újra azt a hangot. Pár perc múlva egy fiatal férfi állt meg az ajtóban összehúzott szemekkel méregetett.

 

 -Hát te?

 

 Kérdezte gorombán,de én nem tudtam válaszolni, ijedten néztem rá.

 

 -Jó, állj föl.

 

 Mondta, miközben elindult felém és fél kézzel felrángatott. kezében a puska még mindig gőzölgött. kilökött az ajtón, majd elkiáltotta magát.

 

 -Őt találtam!

 

 De válasz nem érkezett. A férfi ijedten maga elött lökdösve futásnak eredt, elöttünk a kutyával, újra lövéseket hallottunk.

 

 -Gyorsabban! Fuss!

 

Üvöltött rám, én meg, ahogy bírtam szedtem a lábamat. Pár perc múlva kifulladva megpihentünk. Én még mindig nem szólaltam meg.

 

 -Na mi van? Nem tudsz beszélni?

 

 Mordult rám a férfi. Majd megcsóválta a fejét és felállt.

 

 -No mindegy, tovább megyünk, hátha jól jössz még, bár nem hiszem, kicsi vagy és lány ráadásul néma és csúnya, de azért valamit biztos lehet veled kezdeni.

 

 Nem hangzott túl kedvesen, de nem bántam. Halkan megszólaltam.

 

 -Yari vagyok.

 

 -Mi van?- Kérdezett vissza a férfi gorombán. Már hangosabban mondtam másodszorra.

 

-Yari vagyok, Prába faluból jöttem és nem tudom hova tartok.

 

 -Jól van! Értem már! Nem kell üvölteni. No indulás.

 

 Lassan, fülelve indultunk el...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.